A hitelpénz (levegőpénz) a semmiből keletkezik eredetét nézve, ahogyan a templomosok óta minden hitel ilyen „feljegyzett” pénz, ami az adós munkájából származó reálpénz befizetésével (a hitel visszafizetésével, és kamattal) válik reálpénzzé: valóságos tőkévé, és haszonná. Így a virtuális kockázatú deviza-nyilvántartású hitel, az adósnál valóságos kockázatú fizetési kötelezettséggé válik. A banki műveletek így válik valóságos tőkévé, profittá, az a pénz, amit az adós TEREMT meg.
Évszázadok óta létezik a szabályozott virtuális banki műveletekből keletkező, és kamat útján növekvő valóságos pénz, tőke felhalmozása. A reálpénz, a nemesfém alapú valóságos értékhordozó csere-eszköz kis százaléka annak a jóváírt és hitelként kihelyezett virtuális pénznek, amit a bank kihelyez, mint hitelt, és amit már reálpénzben szed be kamatostól, a hitel törlesztésekor. ( A templomosok találták fel: a Szentföldi zarándokok nem mentek zsebben hordozott reálpénzzel az útra, mert kirabolhatták volna őket, és kockázatos volt megbecsülni. Ellenben Útja előtt befizette a reálpénzt, amelynek fejében jóváírtak neki, a kamat levonásával egy hitelt, aminek fejében templomos őröket, kísérőket, szálláshelyeket, és logisztikai szolgáltatásokat kapott. A reálpénze a finanszírozás eszköze lett, de a forgatott hitelpénz a sokszorosa lehetett a valóságos reálpénznek, és a reálpénz haszon is kölcsönözhető volt, amivel a kihelyezhető hitelpénz is hatványozottan növekedett. Vagyis a hitel-követelés gazdagságot, reálpénzkövetelést jelent! Kamatot nem szedhettek a keresztény Európában, de „segítséget” viszont nyújthatott a rend:-). A felszámolásukkor érthetetlenül álltak a világi hóhérok a rend gazdasági hatalmának alapjául szolgáló vagyon keresésekor azelőtt, hogy vagyont nem találtak… A mesés gazdagság a követelésvagyon volt, a világ adósságállománya: levegőpénz, és a reálvagyon ki volt helyezve az adósoknál: királyok, polgárok tartoztak…) A bank, a „pad” a pénzváltók ezt folytatták, és lettek Mediciek, stb, akik átvették a helyüket, majd az európai bankházak, bankházcsaládok… ugyanezen elven koncentrálják a világ 10 %-ának zsebébe az emberiség erőforrásainak 90 %-át. A levegőpénz, virtuális hitelpénz ma már minden nemzeti valuta, és minden reálfolyamat a virtuális hitel hatványozott adósságszolgálatára fordítódik, növelve a virtuális követelés reális fedezetének koncentrálását a virtuális követelés gazdáihoz.)
A virtuális banki műveletek ritkán átláthatók azoknak, akik a reálfolyamatokra kitalált jogszabályok által konstruált szerződésekkel valóságos kockázatot vállalva, reálpénzben teljesítendő adósságot vállalnak (mintha önként). A virtuális pénz realizálásakor valóságos pénzt kap az adós hitelbe, és ezzel a kölcsönnel (reálpénzzel) szemben virtuális kockázatú, virtuális levegőpénz áll.
A bank a virtuális levegőpénz kockázatkezelését, - ami virtuálisan nyilvántartott levegőpénz árfolyamnyereséget eredményező ide-oda váltása pénznemekben, - nem egyéb, mint újabb virtuális hozam létrehozása a banknak, az árfolyam-ingadozások kiegyensúlyozására.
A bank, ugyanezt a kockázatkezelést a magyar adósok esetében nem végezte el, mert nem volt célja az adós valóságos kockázatának enyhítése, éppen ellenkezőleg az adósságkockázat kezeletlensége reáladósság-növekedést eredményezett az adósnál, és a nemzeti banknál, a folyósító bank által beváltandó devizabefizetést eredményezett: innen az MNB devizatartalék növekedése, amelyből az állam a devizaadósságot törleszti majd; illetve extraprofitot, amit kiutal az anyabanknak.
A reálfolyamatok logikáját kérhetjük számon a deviza-alapú konstrukción, de nem azért mert nem szabályos, hanem mert olyan mértékű valós kockázattal járt az adósnak, és beteljesült uzsorakötelezettséggé, aminek ismeretében nem kötötte volna meg a szerződést, és amely reálkockázat viselése nem volt szándékában a szerződéssel. Ezzel szemben a bank olyan virtuális kockázatot vállalt, amelyet a maga hasznára kezelt, erről nem tájékoztatta az adóst, és amit nem tett meg szándékosan a magyar adósokkal szemben. Mert nem hitelezés, hanem extraprofit, és az MNB-nél koncentrált devizatartalék, adósság törlesztéséhez szükség, tudomásunk szerint 6 ezer milliárd Ft beszedése volt a cél. A bank, és az állam közös célja.
Tehát a reálszerződés hibának keresése közben csak a valódi cél, a valódi szándék olyan hibáit találjuk, amely nem hiba, csak a reálfolyamat logikája szerint az, de a leplezett cél, és eredmény szempontjából, éppen a jogi eszköze annak, hogy a leplezett cél, és ne az adósnak ajánlott, és felkínált, általa átlátható reális kockázat valósuljon meg. Nem volt célja sem az államnak, sem a bankoknak az, hogy kedvező hiteltörlesztésű kölcsönszerződések legyenek életben…
Máshol az ilyen reális kockázatokat a bankok az adósok javára akként kezelte, hogy leállította, és nem fokozta a deviza nyilvántartású hitelkihelyezést, átváltotta kisebb terhet jelentő deviza, vagy nemzeti valuta-kölcsönre. De ott nem volt cél a nép megkopasztása, amit a bankok extraprofit ellenében vállaltak.
Mi következik ebből?
a) A reálfolyamatok szabályai szerinti szerződések mögött, szabályozott virtuális bankműveletek vannak.
b) atipikus deviza-nyilvántartású konstrukciónak van egy:
I.—- reálfolyamatot tükröző szintje: Ft-ot ad a bank, amit Ft-ban kell visszafizetni…
II.—- ebből a reálfolyamatból reálpénzben banki bevétel keletkezik: tőkére, és kamatra, és költségre(????) fordítódik, és a virtuális banki műveletek során leíródik a nyilvántartott hitelpénz, realizálódik a kamatbevétel, és költségbevétel (swap ügylet, stb)
III.—- És van egy leplezett célja, folyamata, és eredménye annak, hogy ez a konstrukció az I-II. szintek látszatát kelti, de nem fejeződik ki a felek kinyilvánított és írásba-foglalt szerződési akaratát tükröző, de a II. szintet is (általános szerződési feltételek, pénzintézeti törvény által szabályozott) magában foglaló szerződésnek.
b) Legtöbben az I. szint reális logikáját kérik számon, amikor a III. szint eredményét kérik számon, és a bank a II. szint logikájával védekezik.
c) A bankkal, állammal való vita, ha így zajlik, akkor mi a pert megelőzően, és alatt az I. szinttel foglalkozunk, a hatóságok, a bank, a „szakértők” a II. szinttel védekeznek: Faites vox jeux: „Kérem tegyék meg tétjeiket!” És a bank nyer…
Miért? Mert az I. és II. szint is szabályozott, a szerződés valamelyest össze is hozza a kettőt, de a III. szint, mint leplezett (vagy fenntartva, de meg nem engedve a jóhiszeműséget) az adósnak biztosan nem állt szándékában a szerződés megkötésekor, a bank viszont számolt, számolhatott, sőt eredményében a végsőkig realizálni is kívánt a szándéka szerint.
Hogy mi ez a végsőkig? A mai helyzet, és a jövendő helyzet.
